Van megoldás, ha a gyerek nem akar elkezdeni beszélni

Nem olyan régen elutaztam pár napra, hogy kicsit kipihenjem magam. Találtam is az interneten egy aranyos, kellemes hangulatú szálláshelyet. Ráadásul egészen kedvező áron sikerült hozzájutnom, szóval nagy volt az örömködés. Kivételesen egyedül mentem, mivel a családtagok, barátok közül sajnos senki nem ért rá csatlakozni hozzám. Szerencsére nem kell félteni, ha ismerkedésről van szó. Hamar sikerült összebarátkoznom két másik vendéggel. Annyira jóban lettünk, hogy másnap elhívtak egy közös városnézésre. Nagy meglepetésemre akkor a kislányuk is csatlakozott hozzánk. Az első találkozáskor csak a szülőkkel ismerkedhettem meg, mivel a gyermekük éppen a nagyszülőkkel pancsolt a medencében. Hamar feltűnt, hogy a kislány eléggé szótlan, de én ezt annak tudtam be, hogy számára egy idegen vagyok és valljuk be, nem minden gyermek jön ki jól az idegenekkel. Valamelyiküknek idő kell ahhoz, hogy “knyíljanak”.

“Nem az idegenekkel félénk a lányunk. Egyszerűen nem akar beszélni.” “Ismered a szilvia-logopedia.hu-t? Talán segíthet.”

Később Fanni, a kislány anyukája elmesélte, hogy sajnos ez nemcsak velem van így, hanem alapból se nagyon akar a lányuk beszélni. Eléggé elkeseredettnek tűnt. Ekkor jutott eszembe, hogy nem olyan régen találkoztam egy hölgy weboldalával, ahol találhatnak megoldást erre a problémára. Azzal a lendülettel elő is halásztam a mobilom a táskám mélyéről, hogy megmutathassam a szilvia-logopedia.hu weboldalt. Fanni érdeklődve nézte meg velem az oldalt. Elmeséltem neki, hogy a kolléganőm gyermeke is hasonlóan viselkedett, mint az ő lányuk és nekik nagyon sokat segítettek ezek a könyvek.

Az pláne nagy nyugalommal töltötte el Fannit, hogy a könyvek szerzője ráadásul mesterlogopédus, gyógypedagógus, valamint köznevelési szakértő, szóval eléggé jártas ezekben a témákban. Fanni is úgy volt vele, hogy ha nem javul a helyzet, akkor mindenképpen elviszik a kislányt egy szakemberhez, de előtte szeretek volna megpróbálni valami otthoni lehetőséget is, viszont eddig nem nagyon találtak olyan fejlesztő könyvet, anyagot, amivel igazi áttörést érhettek volna el. Azzal, hogy megmutattam a szilvia-logopedia.hu-t, egy új lehetőség bukkant fel, ők pedig éltek is ezzel a lehetőséggel. Még aznap este megrendelték a szükséges könyveket. Sőt annak reményében, hogy a beszédindítás, beszédfejlesztés sikeres lesz, beruháztak egy iskolára előkészítő könyvre is, amely majd a jövőben lehet segítségükre. Ez azonkívül, hogy hasznos lehet a későbbiekben, más szempontból is jó ötlet volt, mert így a rendelés összege meghaladta azt a határt, amelynél átvállalja az oldal a szállítási költséget.

Mivel kíváncsi voltam, hogy milyen eredményeik lesznek és hogy haladnak, így megkértem Fannit, hogy emiatt is mindenképen maradjunk kapcsolatban. Néhány hétre az utolsó találkozásunk óta, lelkes üzenet várt tőle. Arról számolt be, hogy a kislánya egyre több szót ismerés mond. Mindketten nagyon élvezik a közös tanulást, úgyhogy nagyon örül neki, hogy egy helyen szálltunk meg és összebarátkoztunk, mert így végre talált egy nagyon hasznos oldalt (https://szilvia-logopedia.hu/iskola-elokeszito-feladatok.php), amelyet szívből ajánlhat a hasonló cipőkben járó, kétségbeesett szülőknek.