Pihenés alatt sem tudjuk félretenni a munkát

Az utóbbi időben rengeteget dolgoztam én is és a férjem is. Nemrég indítottuk el közös vállalkozásunkat, ami nem kis munka volt. Remélem meg lesz a sok erőfeszítés eredménye. Nagyon sok elintézni való vár még ránk, például be kellene szereznünk különböző takarítógépeket, mert nem győzzük kitakarítani az épületet és hát tisztaságban lehet a leghatékonyabban dolgozni.

Nemrég ünnepeltük meg a 4. házassági évfordulónkat és ennek örömére elszöktünk egy kis panzióba romantikázni. Nincs is jobb, mint egy kis időre kiszakadni a szürke hétköznapokból és egy picit csak egymásra koncentrálni. Természetesen nem is bírtuk ki, hogy ne gondolkozzunk a teendőinken, ezért megbeszéltük, hogy a 4 napból egy délutánt rászánunk a takarítógépek keresésére.

Neki is láttunk böngészni az interneten és némi keresgélés után meg is találtuk a legszimpatikusabb oldalt. A Greenway kft weboldalát, ahol nem megvásárlásra kínálják a takarítógépeket, hanem ki lehet őket bérelni. Mindkettőnknek nagyon megtetszett az ötlet, hiszen még nem indult be annyira a vállalkozás, hogy egy nagyobb összeget kiadjunk egy gépre. Viszont mivel időt tudnánk spórolni ezzel, mindenképpen szerettünk volna valami megoldást találni erre a problémára.

Seprőgép

A férjem rendkívül precíz és szeret mindent aprólékosan megtervezni, főleg a költségeinket. Egy szép kis táblázatban vezeti, hogy az adott hónapban mennyi bevételünk és kiadásunk volt. Ezért nagyon megtetszett neki, hogy a bérléssel fix havi díjunk lenne és nem érne bennünket semmi váratlan meglepetés. Az üzemeltetéssel sem kell különösképpen foglalkoznunk, mert a Greenway kft megteszi helyettünk. Arra is van lehetőség, hogy ha egy gép alkatrésze elkopik vagy meghibásodik, ingyenesen kicseréljék nekünk. Ez is nagyon pozitív dolog, mert plusz kiadásokat okozhatna nekünk egy-egy gép meghibásodása.

Könnyen eligazodtunk az oldalon. Először a bérléssel kapcsolatos információkat olvastuk el, később pedig megnéztük, hogy milyen gépek közül lehet választani. Találtunk ráülős, ráállós, gyalogkísérős gépeket és a legjobban a seprőgépek tetszettek meg. Ebben a kategóriában sokféle modell közül lehet kiválasztani a számunkra legmegfelelőbbet. Seprőgép használatához még nem volt szerencsém, de miután elolvastuk a gépek tulajdonságait úgy gondoltuk, hogy nem lesz nehéz a használatuk sem. Ebből is van olyan, ami ráülős modell, de szerintem nekünk egy gyalogkísérős típus is elég első körben. Az elején csak mi ketten fogjuk használni ezeket a gépeket és ha a későbbiekben sikerül bővíteni a vállalkozásunkat, akkor majd mások feladatai közé fog tartozni.

A seprőgépek kültéri és beltéri használatra is alkalmasak, különböző padlótípusokon és elméletileg könnyen is kezelhetőek. Remélem is, mert eddig szenvedés volt a takarítás, jó lenne, ha egy kicsit könnyebbé lehetne tenni! A weboldalon ti is megnézhetitek a seprőgépeket vagy a többi takarítógépet.

Őszintén szólva, mi még nem döntöttük el, hogy pontosan melyik modellt válasszuk, szeretnénk majd segítséget kérni a szakértőktől, mielőtt meghozzuk a végső döntést. Amint visszatérünk a valóságba felvesszük a kapcsolatot a Greenway kft-vel. De előbb még kiélvezzük, hogy csak ketten vagyunk távol a problémáktól és a teendőktől. Mivel mind a ketten úgy ítéltük meg, hogy elég volt ennyi munkával belerondítani a pihenésbe, így be is fejeztük és majd vissza térünk a témára pár nap múlva.