Pihen az üzemeltetés, volt időm fogbeültetésre

fogbeültetés

Egy panzió üzemeltetése nem kis feladat. Állandóan jelen kell lenni, és minden kisebb és nagyobb problémánál döntést hozni. Az emberek is számítanak a vezetőre, és persze a vendégek is. Mindannyian rengeteg munkát fektettünk ebbe a vállalkozásba az év minden egyes napján, így egyszer úgy döntöttem, hogy mindenki megérdemel egy igazi pihentető időszakot. Bátor döntést hoztam, és két hétre szüneteltettem a panzió működését. Ennek a szünetnek köszönhetően mindenki jól ki tudta pihenni magát, el tudta intézni a dolgait, vagy tényleg csak kikapcsolódással telt az időszak. Senki sem aggódott azon, hogy vajon mi történik a panzióban, mennyire vannak elhavazva a többiek, esetleg oda telefonáljon, megkérdezze, hogy kell-e segítség. Mi ilyen családiasan működünk, így nehezebb elengedni szabadnapon a munkát, ezért is volt szükség meghúzni egy vonalat, és mindenkinek kiadni a pihenést, mint elvégzendő feladat.

A pihenés mellett én úgy döntöttem, hogy itt az ideje a fogbeültetés projektnek. Budapesten található ez a fogászati klinika, ahová hogy is mondjam? Jó betérni. Tudom, ez a lehető legfurcsábban hangozhat, amikor fogászatról van szó, de tényleg így van. Bármilyen problémával is mentem hozzájuk, mindig szeretettel fogadtak, és minden kezelésnél elláttak hasznos tanácsokkal. Ilyen nem sok helyen van, az embereket időpontról időpontra dobálják ki, épphogy letudva a kezelést, de itt erről szó nincs! A céljuk között szerepel is, hogy bizalmi kapcsolatot alakítanak ki a páciensekkel, és ezt valóban meg is valósítják. Nyilván az ember nem szeret ettől függetlenül orvosokhoz járni, de még egy kontroll esetén is jó tud lenni, ha megvan ez a bizalmi kapcsolat, és nem idegenkedve érkezünk meg. Nálam ez sokat számít. A kontroll és kezelések alatt is látni, hogy a csapat nem csak állítja magáról, hogy mennyire együttműködőek, valóban érezni abból, ahogy a kezelést végrehajtják és ahogy foglalkoztak velem is. Minden alkalommal egy nagyon jól összeállított csapat vár.

A megelőzés is nagyon fontos nekik, ezért is láttak el olyan sok hasznos tanáccsal, amit a hétköznapokban tudok alkalmazni. Nekem nagyon megtetszett már az első alkalomkor ez a fajta hozzáállás.Látszik rajtuk, hogy nem a pénz az elsődleges, hanem a gyógyítás a legfontosabb nekik. Nyilván mind pénzből élünk, de nem sóznak rám semmilyen plusz és felesleges szolgáltatást, kezelést, terméket, és ugye ott van az is, hogy megtanítják mit hogyan kell kezelni, mire kell figyelni, hogy amit megjavítottak, az hosszú távon fenntartható legyen, és ne kelljen ugyanazzal a problémával újra és újra menni. Nem tudom, mennyire lehet elvárni, hogy valaki mindig mosolyogva fogadja a vendégeit, pácienseit. azt gondolom, hogy ez nem léphető meg állandóan, de amikor náluk vagyok, azt érzem, hogy tudni akarom a titkukat. Tényleg mindig kedvesen, mosolyogva fogadnak. Ez segít már az elején feloldódni, hisz akárhányszor is megy az ember valahova, ha fogászatról van szó, mindig ott van legbelül egy kis félelem. De itt náluk ez gyorsan elmúlik.

Már az elején személyre szabott kezelési tervet késztettek nekem, így pontosan tudtam, hogy mikor milyen lépésre kell számítanom, milyen kezelés fog következni, és hogy ez milyen költségekkel fog járni a fogbeültetés esetében. Így már előre tudtam mindent, köszönhetően annak, hogy már az elejétől kezdve bevontak mindenbe. Ez lehetővé tette, hogy a teljes folyamatot és az anyagi oldalát is már az elejétől kezdve átlássam.

Azért is érdemes hozzájuk menni, mert magánrendelőről van szó, ami sokkal nagyobb rugalmasságot biztosít. Megértőek, figyelmesek, kedvesek. Számításba veszik az igényeket, a páciens elfoglaltságát, és ez alapján történik az időpont egyeztetése. Sok helyen ezt nem tehetjük meg, vagy nagyon húzza a száját a telefon másik végében lévő személy, amikor ki merjük jelenteni, hogy az általa meghatározott időpont nekünk nem felel meg. Itt mindig átbeszéljük, hogy nekem mikor felel meg, nekik mikor van szabad kapacitásuk és így közösen tervezzük meg a kezelések dátumát. Ezért nagyon hálás vagyok. Az elfoglalt napjaim nem teszik lehetővé, hogy bármikor időt szabadítsak fel.

Először nem voltam teljesen biztos abban, hogy milyen típusú fogpótlásra lenne szükségem, vagy milyen lehetőségek vannak. De a részletes tájékoztatásukból megtudtam, hogy akár koronáról is lehetne szó, mert az implantátum teljesen jól működik egy vagy több fog pótlásánál is. Mivel ez a megoldás nincs hatással a többi fogra, ezt választottam. Az egész nem volt olyan ijesztő és fájdalmas, mint ahogy azt elsőre gondolni lehet. Ez biztos, hogy annak köszönhető, hogy ilyen jó szakemberek dolgoznak náluk, akik mindenre figyelnek.

Amit szintén nagyon szimpatikusnak találtam az az, hogy nem akartak mindenképp rábeszélni arra, hogy a kezeléseket náluk kell végrehajtani. Azt mondták, hogy kérjek bátran másoktól is ajánlatot, és döntsek az elvárásaimnak és a pénztárcámnak megfelelően. Ezt nagyra értékeltem és meg is köszöntem, de azonnal mondtam is nekik, hogy eszemben sincs máshová menni. Teljesen megbízom bennük és ár-érték arányban nekem nagyon megéri őket választani.

A kezelést egy teljes fogtisztítással kezdtük, ekkor kaptam nagyon hasznos tanácsokat is a későbbekre nézve. Itt tudtam meg, miért van nagy jelentősége a fogkő leszedésének, amire ebben a fázisban sor került. Ezután egy átvizsgálás is volt, bár tudtuk, hogy elvileg nem lehet más probléma nálam, hiszen már többször megfordultam náluk, de azért biztosra mentek. Ez azért volt fontos, mert ha lett volna még is egy lyukas fog, azt a beültetés előtt kezelni kellett volna. Ekkor tudtam meg tőlük, hogy ezt fogtömés és gyökérkezelés esetén is be kell tartani. Ez biztosítja, hogy a fogpótlás és az egyéb kezelések valóban hosszú ideig kitartsanak.

Én legelőször kicsit bátortalan voltam, így csak az oldalukon található kapcsolatfelvételi íven keresztül vettem fel velük a kapcsolatot. Valamiért nem annyira szeretek telefonálni, vagyis amikor engem hívnak azzal nincs bajom, csak a hívás indítás nehézkes, de szerencsére biztosítottak arra egy felületet, hogy akár írásban is kérhessek időpontot. Persze ezzel azóta nincs probléma, mivel tudom, hogy mindig kedvesen és barátságosan fogadják a hívást, így már bátran hívom fel őket időpont egyeztetés céljából. Az időponthoz pedig mindig tartották magukat, ami nagyon kiszámíthatóvá és tervezhetővé teszi az egészet, nincs órákig tartó várakozás.

Nagyon sok kérdésre válaszolnak személyesen, de akár az oldalukat megnézve is lehet informálódni. A fogbeültetéssel kapcsolatban is van egy alapos cikk fent, amiben mindenféle olyan kérdésre válaszolnak, ami általában fel szokott merülni a páciensekben. Tévhitekről is szó van, és sok mindenben meg is erősítenek. Náluk olvastam arról, hogy kilökődhetnek-e az implantátumok, és ha ilyen történik, annak mi lehet az oka. Nagyon sok hasznos tipp és tanács van felsorolva, amivel elkerülhetőek a szövődmények. Ha mindent betartunk úgy, ahogy kérik, nagyon hosszú ideig kitartanak ezek az implantátumok, és elegendő csak hosszú évek, akár 10-15 év után számolni egy “nagygenerállal”, ahogy ők nevezik. Én biztos, hogy mindent be fogok tartani.

Nagyon örülök annak, hogy egy ilyen rendkívül nagy szakértelemmel rendelkező csapatot ismerhettem meg, akik mindig mosolyogva fogadnak és mindig alapos és precíz munkát végeznek. Maga a klinika pedig nagyon szép, tiszta, rendezett, modern és jól felszerelt hely. A félelem is teljesen megszűnik, amikor az ember ilyen helyre megy el. De azt mondom egy minimális aggodalom mindig marad mindenkiben ezen a területen, de amikor ilyen helyre megy valaki, és így fogadják, sokkal nyitottabb tud lenni. Én már az egész családot behoztam ide, a tesóktól kezdve a szülőkig mindenki ide jár. Párom is azt mondta, hogy régen nagyon félt a fogorvosoktól, de mióta ide jár ő is, minden félelme elillant. Nem csodálom, hiszen erről a fogászati klinikáról lehetséges még a pácienseknek is mosolyogva távozni.