Férjemmel meglátogattuk a szüleimet és mivel kicsi a lakás, így ilyenkor mindig kibérlünk két utcával arrébb egy kis panzióban egy szobát. Sikerült sajnos kifognunk egy lakodalmat, úgyhogy búcsút intettünk a szokásos kilenc órai fekvésnek és helyette ha akartunk, ha nem, fennmaradtunk beszélgetni.
Szóba került a saját cég alapítás és ezzel kapcsolatban a székhelyszolgáltatás is. Én nemrég láttam a neten a Gross Office honlapját, mert a betéti társaság alapítással kapcsolatban kerestem valamit, és láttam, hogy ez a cég kínál székhelyszolgáltatást is.
Én meg magamban csak annyit mondtam, hogy mi a székhelyszolgáltatás? Aztán elolvastam a honlapjukon lévő információkat és meglepődve láttam, hogy ez egy komoly dolog, hiszen ha őket választja valaki, akkor a Gross Office a székhelyszolgáltatás keretein belül szinte mindent megcsinál az ügyfélnek.
Adnak üzleti címet, plusz költség nélkül kihelyezik a cégtáblát, átveszik a hivatalos leveleket, sőt ezeket elektronikus módon archiválják is. Ez még nem minden, hiszen a Gross Office beszkenneli a székhelyre érkező iratokat és e-mailben értesít a különféle küldemények érkezéséről, sőt, hó végén ezeket ki is postázza.
Természetesen minden iratot üzleti titokként kezel a cég, így nyugodtan rá lehet bízni a székhelyszolgáltatást.
Szerintem ez egy fantasztikus dolog, hiszen ahogy az ismerőseim mondták eddig, sokkal jobb az, ha egy vállalkozásnak nem a saját otthonunkat választjuk meg székhelynek, hanem egy külön helyet, mert senki sem akarja, hogy egy hétköznap, amikor a család épp együtt van, bekopogjanak egy hivatalos ellenőrzést tartani a hatóságok. Meg az sem egy jó dolog, ha a hivatalos levelek a saját címünkre érkeznek, mert például ki veszi át azokat az iratokat, amelyek akkor érkeznek meg, amikor például két hétre nyaralni megy a család minden tagja?
Tehát mi a székhelyszolgáltatás? A székhelyszolgáltatás egy rendkívül hasznos találmány, hiszen ha azt nézzük, a székhelyszolgáltató elintéz nekünk minden hivatalos ügyet a levelezéssel, cégtáblával, küldeményekkel kapcsolatban, hogy nekünk csak a vállalkozásunkkal kelljen foglalkozni.
Így ha a Gross Office céget bízzuk meg a vállalkozásunk székhelyszolgáltatásával, akkor nekünk csak annyi dolgunk van, hogy nézzük az emailjeinket és hó végén várjuk a postást a különféle vállalati csomagokkal.
Ennél kényelmesebb és praktikusabb megoldást nem is lehetne kitalálni, hiszen így minden hivatalos levelezés és küldemény biztosan átvételre kerül, nem vész el a postán, illetve nem kell azon aggódni, hogy lemaradunk egy fontosabb határidőről, mert nem tudtunk átvenni egy kritikus határidőket tartalmazó dokumentumot.
Ha én is úgy döntök egyszer, hogy saját vállalkozást csinálok, biztos, hogy nem az otthonunkat fogom megjelölni céges székhelyként, hanem felkérem a Gross Office céget, hogy inkább ők oldják meg nekem a székhelyszolgáltatást.