Alig két éve kerültem ki az egyetemről, de meguntam. Meguntam azt, hogy bekerültem a munkaerőpiacra, ahol nem vagyok megbecsülve, a főnök a nevem sem tudja, és csak jön a stressz, a határidő, a munka embertelen mennyiségben, de fizetés semmi. Elegem lett, és belevágtam a barátaimmal egy vállalkozásba, hogy végre a saját álmainkat írhassuk!
Egy éve ilyenkor vette kezdetét a mi kis szállónk megalapítása. Nem voltunk gyakorlott vállalkozók, de elszántak annál inkább. Tudtuk, hogy kell egy üzleti terv, valami, amit letehetünk az asztalra, és tudtuk, hogy kell egy csomó más ügyet elintézni, mielőtt hivatalosan is vendéglősök leszünk. Nem, nem arról van szó, hogy kell egy apartmanház. Ez már megvolt, Isti barátom megtalálta a tökéletes helyet, és megvettük.
Az én részem volt a feladatból a jogi ügyek intézése, hogy minden legálisan menjen, és gördülékenyen, nem csak a mi szempontunkból, hanem az államéból is. Így kellett először is egy székhelyet találnom a vállalkozásnak, vagyis először egy székhelyszolgáltatót újlengyelben.
Hogy miért volt erre szükség? Azt tudtuk, hogy a vállalkozásunknak egy újlengyeli székhelyet akarunk. Hogy miért? Nos, azért, mert Újlengyel egy olyan település, ahol nincs iparűzési adó. Ez már lassan 30 éve van így, és szeretné az önkormányzat, ha továbbra is így maradna. Így Újlengyel a legalkalmasabb hely adóoptimalizálásra legális módon. Pluszba, egy nagyon jól megközelíthető település, az M5-ös autópálya közelségében. Azért ez sem mindegy, mert néha meg kell ott jelenni.
Így találtam rá a szekhelyszolgaltatas24.hu-ra, ami pont egy olyan cég, amire nekünk szükségünk van. Ez a vállalkozás kínál székhelyszolgáltatást újlengyelben, méghozzá elég komoly szolgáltatásokkal kiegészítve, és nagyon jó áron. De beszéljünk előbb egy kicsit arról, hogy hogyan zajlik a cégalapítás menete az ő segítségükkel.
Szóval, ha úgy döntesz, hogy a szekhelyszolgaltatas24.hu-val dolgozol együtt, akkor a folyamat a kapcsolatfelvétellel indul. Ez történhet telefonon, vagy online kitölthető űrlap segítségével. Ezt követően a kontroll után, rövid időn belül megkapod a befogadót, amit már küldhetsz is az ügyvédednek, ha van. Ha nincs, az sem gáz, mert akkor a cég közvetít ki neked egyet, egyébként ingyen. Így elég egyszeri megjelenés is, és minden elintézésre kerül. Ezen találkozás alkalmával történik a cégalapítás, vagy módosítás, illetve a pénzügyek rendezése is. Majd az ellenjegyző ügyvéd beadja a kész papírokat a cégbíróságra, és az alapítás rövidesen megtörténik. Tulajdonképp ezzel már van is egy székhelyed Újlengyelben, na meg ugye nem utolsó sorban egy céged. De mégis, még csak itt indul igazán a cég részéről a teljes körű szolgáltatás. Mondom, hogy miben mutatkozik ez meg.
Ha logikusan végig gondolod, vagy jártas vagy a szakmában, akkor már tudod is, hogy milyen kötelezettségei és feladatai vannak egy székhelynek. Elég sok dolognak kell itt megtörténnie a vállalkozás életében, de Te ebben az esetben nem tartózkodsz a székhelyen, mert egy szolgáltatót kértél meg a feladat ellátására. És mit fog ez a szolgáltató biztosítani neked?
Kezdésnek kihelyezik a cégneved cégtáblára. Ez nem olyan apróság, mint amilyennek látszik. Sok cég kerül bajba cégtábla hiánya miatt, mivel ezt a hatóság elég komolyan veszi. De aggodalomra ok nincs, a szolgáltató jól láthatóan kihelyezi a táblád. A következő feladat, amit intéz neked, az a postád fogadása. Hivatalos dolgokról van szó, szóval nem mindegy, hogy sikeres-e a postád kézbesítése. Ebben az esetben biztosan az lesz, mivel része a szolgáltatásnak a posta átvétele, és az érkező levelek szkennelése, majd archiválása. Azonban attól, hogy ezt megteszik, Te még nem ismered meg a leveled tartalmát. Ennek érdekében továbbítják neked a leveleid e-mailben, majd postán is. Elektronikus úton már akár 2 órán belül értesülsz a küldeményedről. Fontos megjegyezni, hogy a postai továbbítás is benne van az árban a szekhelyszolgaltatas24.hu szolgáltatásában, ellentétben sok másik céggel. És ami talán még érdekesebb, 11 év tapasztalattal a hátuk mögött, szakszerűen fogadják a hatóságokat. Ez sem ritka eset, egy cég életében. Sokszor váratlanul érkezik egy hatóság, pl. a NAV. Ilyenkor elvárt egy szolgáltatótól annak szakszerű fogadása. Ennek az eljárásnak egy különleges esete a kényszer intézkedés, amit a jogszabályoknak megfelelően tűr a cég, és jól kezel, legyen szó bármilyen ügyről. Ha ilyenre kerül sor, külön hasznos egy székhelyszolgáltató, mert ez sok személyes tárgyat menthet meg otthon, vagy egy saját irodában. És végül, de nem utolsó sorban tárgyalót is biztosítanak a hatóságok fogadásához, vagy bármihez, ha kell.
Azt gondolom, hogy ez egy igazán teljeskörű szolgáltatás! És most merül fel a kérdés, hogy mennyit kell ezért fizetni. 6 hónapra a szolgáltatás ára 39.900 Ft+áfa, illetve 1 hónap grátisz! Ennyi pénzért 6 hónapig elég csúcs szolgáltatást kapsz.
Szóval a “székhelyszolgáltató újlengyel” projektet azt hiszem sikeresen zártam. Isti és Ricsi, a két üzlettársam büszke volt az elért eredményre, vagyis arra, hogy találtam egy nem akármilyen székhelyet, ami óriási segítségünkre volt abban, hogy elindítsuk a vállalkozásunkat, és nagyon sok terhet vesz le rólunk a mai napig.
Bátran ajánlom a céget minden induló vállalkozás figyelmébe, hiszen nem csak egy átlagos székhelyszolgáltatóról van szó, hanem töbről annál. Ennyi idő távlatában tudjuk, hogy milyen komolyan veszik a hivatásukat, és a tevékenységük számukra a legfontosabb. Sosem volt semmi panaszunk a szolgáltatásukra, sőt! Úgy gondolom a vállakozásunk legjobb befektetése volt, hogy fizettünk ezért a szolgáltatásért.
A jövőben tervezünk elstartolni egy másik vállalkozást is, és talán mondanom sem kell, hogy annak hol lesz a székhelye, és kit bízunk meg a kezelésével.