Ha van az embernek egy ikertestvére, az valahogy sokkal különlegesebb, mint bármilyen más testvéri kapcsolat. Nem azt mondom, hogy a „szokványos” testvérség ne lehetne hihetetlenül szoros és összetartó, de az ikerség valahogy mégis kicsit más. Az ikernővéremmel mindig is így éreztük. Sokan kérdezték már tőlünk gyerekkorunkban is, hogy nem furcsa-e, hogy van belőlünk még egy, de ezt már akkor is óriás butaságnak tartottuk. Mi nem egyazon személy vagyunk kétszer, hanem két teljesen különálló személyiség, akik történetesen ugyanolyanok lettek. Legalább is külsőre. Kiskorunkban, mikor anyukánk ugyanolyan ruhácskákba öltöztetett minket, a sípoló öregasszonyok, rokonok alig győztek csipkedni és dicsérni minket, hogy milyen csinosak vagyunk. És ha egy idegennek nehézséget is okozott megkülönböztetni minket, mi mindig tudtuk, hogy melyikünk kicsoda. Érdekes módon a szüleink is, hiába próbáltuk néha megviccelni őket. Viszont az összetartás mindeddig kitartott, hiszen hiába vagyunk különbözőek, azért valahogy ki is egészítjük egymást.
Általános iskolában mindenki megismeri Erich Kästner 1949-es klasszikusát, a Két Lottit, az ikerlányok történetét, akik nem is tudtak egymás létezéséről, de egy nyári táborban véletlenül összeismerkedtek, és végül helyet cserélve kibékítették rég elvált szüleiket. Luise és Lotte meséje egy csodálatos példája annak, hogy az ikerség egy olyan láthatatlan kötelék, amit még akarattal sem mindig sikerül szétszakítani. Mikor a nővéremmel a panziónk megnyitását tervezgettük, szinte egyszerre gondoltunk arra, hogy a neve legyen Két Lotti Szálló. Meg sem kellett vitatnunk, mindketten azonnal tudtuk, hogy ez lesz az igazi. Ez volt a mi nagy, közös álmunk fiatal korunk óta, így amikor beteljesedett, boldogságunk határtalan volt.
Igaz, hogy közben mind a ketten megházasodtunk, családot alapítottunk, de erről nem mondtunk le. Amint sikerült összegyűjteni a szükséges anyagiakat, bele is vágtunk. Vettünk egy alkalmas épületet, felújítottuk (sokszor a saját kezünkkel), berendeztük, személyzetet kerestünk hozzá, és elindítottuk. Így lett az ikernővéreké a Két Lotti Szálló. Magától értetődő, hogy nem csak ikreket vagy ikres családokat fogadunk, hanem bárkit, aki betér hozzánk, de nem felejtettük el, honnan is jöttünk, és a egyik apartmant direkt úgy alakítottuk ki, hogy akár ikercsemetékkel is meg lehessen szállni. Ez amolyan kis vicc a részünkről, de sokan örültek már neki nagyon.
Igaz, a vendégek, akik először járnak nálunk, néha megzavarodnak, mikor azt hiszik, hogy ugyanazt a szálló-tulajdonost látják pár perc eltéréssel teljesen más ruhában, de a legtöbbször a homlokukra csapnak, mikor egyszerre látnak mindkettőnket. Nem elég hogy az egyforma ikrek ritkák, de az olyanok, akik szállodát üzemeltetnek, még inkább. Lehet, hogy pont ennek is köszönhetjük a népszerűségünket, hiszen ilyesmit nem minden nap látni. Nos, mi is igyekszünk megőrizni ezt a jó hírt, és minden hozzánk betérőt ugyanolyan szeretettel és kiváló ellátással, remek étellel és puha ággyal elkápráztatni. De lehet a kiszolgálás akármilyen jó, ez azért valamiért mindig is az ikernővérek szállója marad. Ami persze nem baj, hiszen pont ez volt az egyik fő célunk.